Hiperaktivitás esetén

A Herbafill® hiperaktivitás esetén párnát a hosszú, regeneráló alvás – ezzel együtt pedig a nyugodtabb éjszakák és nappalok – biztosítására minden ADHD-ben szenvedő gyermek és felnőtt számára jó szívvel ajánljuk.

Mikor nevezünk valakit hiperaktívnak, és mit jelent az ADHD?

Nyughatatlanság, túlpörgés, meggondolatlan kockázatvállalás, szórakozottság, kiszámíthatatlanság… A hiper-, azaz felfokozott aktivitás leggyakoribb tüneteivel időről időre mindannyian találkozunk életünk folyamán. Ám míg legtöbbünk esetében az élet kihívásaira adott természetes reakciókról van szó, sokak számára ezek kontrollálhatatlan, a normális életvitelt ellehetetlenítő jelenségek. Orvosi értelemben hiperaktivitásról az emögött meghúzódó idegrendszeri fejlődési rendellenesség kapcsán beszélünk.

A hiperaktivitás leggyakrabban egy másik tünetegyüttessel, a szétszórtság, illetve a koncentrálási nehézségek formájában megjelenő kóros figyelemzavarral együtt jelentkezik. A betegeket a normális szellemi fejlődésben, mindennapi feladataik ellátásában, illetve a kiegyensúlyozott társas kapcsolatok fenntartásában egyaránt hátráltatni képes kevert típusú kórkép.

A köznyelvben a „hiperaktív” fogalmával ma már jóformán mindazokat illetjük, akik a hiperaktivitás, vagy a figyelemhiány egyes formáiban szenvednek. Annyira gyakori, hogy Magyarországon a becslések szerint összesen kb. félmillió gyermeket és felnőttet érint.

adhd
Tanulási probléma gyerekeknél

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar angol elnevezése (attention deficit hyperactivity disorder) után az ADHD rövidítéssel vált ismertté.

Az ADHD minél korábbi diagnosztizálása és kezelése mind a beteg – és a környezetében élők – számára okozott szenvedés, mind pedig a betegség súlyos következményei miatt kulcskérdés. A gyermekek fejlődési, tanulási, teljesítési problémái mögött megbúvó kórkép felismerésében a legnagyobb felelősség természetesen a szülőkre hárul, akiknek ebben a legfontosabb tudnivalók alábbi összefoglalásával mi magunk is megpróbálunk segítségükre lenni.

Mikor gyanakodhatunk arra, hogy egy gyermek hiperaktív?

Gyermekek fejlődési és viselkedési zavarainak több különböző, egymással könnyen keverhető kórkép állhat a hátterében, ezért a pontos diagnózis felállításához mindenképpen orvosi segítségre van szükség.

Orvoshoz fordulni abban az esetben szükséges, ha a gyermeken az alábbi tüneteket tapasztaljuk:

  • A gyermek nyughatatlan; amikor épp nem mozog, akkor mozogni akar. Képtelen egy helyben megülni ott, ahol ez szükséges vagy elvárt volna (pl. iskolában, színházban, étteremben); tanóra vagy program közben fel-felugrik, és járkálni vagy rohangálni kezd. Ha mégis kénytelen ülve maradni (pl. autóban), akkor folyamatosan fészkelődik, babrál, zajokat kelt, rugdos, vagy egyfolytában rázza a lábát.
Hiperaktív nyughatatlan gyermek
  • A gyermek a saját maga által választott szabadidős tevékenységek közben sem bír egy helyben lenni, játékától is újra és újra elmászkál.
  • A gyermek nem követi a szabályokat és nem tartja be az utasításokat; gátlása és önkontrollja feltűnően kevés.
  • A gyermek a finom mozdulatok összehangolását igénylő mozgássorok tekintetében enyhébb koordinációs zavarokkal küzd, amelyek miatt például nem tudja cipőjét megkötni, képtelen egy kifestőkönyvet pontosan kiszínezni, vagy olvashatatlanul ír.
  • A gyermek feltűnően sokat és hangosan beszél; az óvodában, vagy az iskolában nem tud csendben figyelni a többiekkel együtt; nyugodtan, vagy halkan szinte lehetetlen elbeszélgetni vele.

A hiperaktivitáshoz igen gyakran társul egy másik tünetcsoport, az impulzivitás, azaz a szertelenség is. Az ebben szenvedő gyermekekre és felnőttekre jellemző lehet, hogy

  • az éretlenség benyomását keltve, elhamarkodottan, a következmények megfontolása nélkül cselekszenek, így gyakran sodorják magukat egyébként elkerülhető veszélyhelyzetekbe (pl. egy instabil alkalmatosságra felmászva leesnek és megsérülnek);
Hiperaktiv izgő-mozgo gyermek
  • a környezetükben lévőktől sokszor kikövetelik a figyelmet, feltűnősködnek, ám ennek rossz módját választják (pl. szándékosan felidegesítenek valakit, vagy „csak azért is” megteszik azt, amit előzetesen megtiltottak nekik);
Hiperaktív feltűnősködő gyermek
  • türelmetlenek: nem bírják kivárni, amíg sorra kerülnek; mások szavába vágnak; az órán jelentkezés nélkül bekiabálnak;a hozzájuk intézett kérdésekre nagyon gyorsan rávágják a választ, akár még azelőtt, hogy a kérdés vége elhangozna;
  • a kiérdemelt jutalomhoz azonnal hozzá akarnak jutni, arra pedig, ha azt nem kapják meg, indulatosan reagálnak;
  • robbanékonyak, hangulatváltozásaik miatt kiszámíthatatlanok;
  • másokkal szemben gyakran érzéketlenül, tolakodóan, zaklatóan lépnek fel.
Hiperakíiv indulatos gyermek

A hiperaktív-impulzív gyermekekről fontos tudni, hogy a fenti tünetek akár igen magas intelligenciaszint mellett is jelentkezhetnek, tehát a hiperaktivitás fennállására egy kitűnő bizonyítvánnyal rendelkező gyermek esetében is gyanakodni lehet.

Hiperaktív figyelemzavaros gyermek

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar tünetei az életkorral együtt változhatnak. Óvodás korban többnyire inkább a hiperaktivitásra utaló jelek észlelhetők, amelyeket iskolás korban jellemzően a figyelemzavarral járó tünetek, leggyakrabban az összpontosítási nehézségek váltanak fel.

Felnőttkori hiperakíivitas

Felnőttkorra a magához a hiperaktivitáshoz kapcsolható tünetek általában már eltűnnek, az impulzivitás és a figyelemhiány jelei azonban bármeddig jelentkezhetnek. Felnőttek esetében ADHD csak akkor diagnosztizálható, ha a beteg már 12 éves korában is szenvedett a korának megfelelő tünetektől.

Amennyiben a hiperaktivitás mellé figyelemhiány is társul, a fenti tünetek mellett az alábbiak is jellemzők lehetnek:

  • A gyermek nehezen tud koncentrálni, figyelme akár még játék közben is nagyon könnyen elterelhető.
  • A gyermeknek nincs kitartása; hajlamos arra, hogy feladatait, mindennapi tevékenységeit befejezetlenül hagyja.
  • A gyermek átsiklik a részletek felett, feladatait hanyagul végzi el, a folyamatos szellemi erőkifejtést igénylő feladatok elvállalását, vagy elvégzését feltűnően igyekszik elkerülni.
  • A gyermek elveszít olyan dolgokat, amelyekkel feladatait kellene elvégeznie (pl. a tolltartóját).
  • A gyermek elfelejtkezik a korábban rá bízott feladatokról, vagy a számára előre megszervezett programokról.
  • A gyermek gyakran elábrándozik; figyelme ilyenkor rendkívül nehezen ragadható meg. 

Mi okozza az ADHD-t?

Nagyon fontos tisztában lennünk azzal, hogy az ADHD-s gyermekek – gyakran botrányos – viselkedése miatt környezetük nem feltétlenül okolható, hiszen esetükben nem neveletlen, hanem betegségükből kifolyólag nem, vagy rendkívül nehezen kezelhető gyermekekről van szó.

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar genetikai hátterű is lehet, a betegség kialakulását ugyanakkor környezeti tényezők isnagymértékben befolyásolhatják: az ADHD-s betegek körében szembeötlően magas például azoknak az aránya, akiknek születése során édesanyjuk stresszes, illetőleg ők maguk oxigénhiányos állapotba kerültek, vagy akik kisgyermekkorukban vírusos fertőzésen estek át. A betegséget egyes elképzelések szerint mérgezés is kiválthatja, de vegyi anyagok akár az ADHD-s állapot súlyosbodásához is hozzájárulhatnak: egyre több ADHD-s beteg esetében kerül megállapításra, hogy tüneteik egyes élelmiszeripari adalékanyagok fogyasztását követően ugrásszerűen felerősödnek, vagy romlanak.

Hogyan kezelhető az ADHD?

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar, mint fejlődési rendellenesség nem gyógyítható, gyógyszeres kezeléssel és viselkedésterápiával azonban a tünetek nagymértékben enyhíthetők, illetve kontroll alatt tarthatók. Étrendi szigorítások bevezetését követően az ADHD-ben szenvedők állapota gyakran még tovább javul.

ADHD esetében a kezelés már csak azért sem mellőzhető, mert a mások számára elfogadhatatlan – vagy épp elviselhetetlen – magatartásuk miatt a betegek rengeteg feszültséget okoznak a környezetükben élők számára, ami rájuk visszahatva állapotukban még további romlást eredményezhet.

Hiperaktív zárkózott gyermek

A kezeletlen ADHD-s betegek elszigetelődése gyakran már az óvodában megindul, és az évek során felgyűlő tengernyi negatív visszajelzés és kudarcélmény hatására felnőtt korukra jó eséllyel válnak állandó konfliktusokkal küzdő, zárkózott, a bűnözésre, valamint különböző személyiségzavarok és szenvedélybetegségek kialakulására hajlamos „problémás” személyekké. A megfelelő kezelés eredményeként az ADHD-ben szenvedők általános teljesítményében és személyes kapcsolataiban is javulás mutatkozhat, illetve társult pszichés betegségek, például a depresszió kialakulása is elkerülhetővé válik.

Hogyan segíthet az ADHD tüneteinek enyhítésében a Herbafill® hiperaktivitás esetén párna?

Egy állandósult túlpörgéshez természetesen rengeteg energiára van szükség, így a regenerálódás, az „újratöltődés” alapfeltétele, a megfelelő minőségű és időtartamú alvás ADHD-s állapotban különösen fontos kérdés.

Hiperaktív alvászavaros gyermek

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavarban szenvedők és hozzátartozóik számára a fenti kórjelek kizárólag az ébren töltött órákban jelentenek megpróbáltatást, ezért gyakran nem kap elég nagy hangsúlyt az a tény, hogy a tünetek erősségét az előző éjszakai alvás minősége akár szembeötlő mértékben is befolyásolhatja. Az éjszakai légzéskimaradások – az ún. mikroébredések – következtében az agy oxigénellátottságában bekövetkező csökkenés miatt a napi teljesítmény azok esetében is észrevehetően romlik, akik nem szenvednek ADHD-ben – gondoljunk csak bele, hogy egy agyi rendellenességgel összefüggő kórkép esetében mekkora romlást idézhet elő ugyanez a teljesítési képességben.

Hiperaktív kialvatlan gyermek

Az ADHD-s betegek körében a mikroébredések mellett az éjszakai felriadások is gyakran tapasztalhatók, amelyeket esetenként visszaalvási problémák súlyosbítanak. Ha viszont az ADHD-s beteg eleve kimerültebben – vagyis regenerálódás nélkül – ébred, az a napközbeni viselkedésére is rányomja a bélyegét.

A Herbafill® hiperaktivitás  esetén párnát alvászavarral küzdő ADHD-s betegek számára fejlesztettük ki. A berétegzett gyógynövények természetes hatóereje által a párna azonnal, mellékhatások nélkül képes biztosítani a szabályos légzést, ezáltal pedig a mikroébredések és felriadások nélküli, nyugodt, regeneráló alvást.

A párna az orvosi kezeléstől teljesen függetlenül alkalmazható.

A megfelelő hosszúságú és minőségű alvás biztosításával a Herbafill® hiperaktivitás esetén párna képes hozzájárulni ahhoz, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarban szenvedők ébredés után nyugodtabbak, türelmesebbek, figyelmesebbek és összeszedettebbek legyenek, és a lehető legjobb napközbeni teljesítményt nyújthassák.

További tudnivalók a Herbafill® hiperaktivitás esetén párnáról

  • Mérete: 40×50 cm
  • Anyaga: 100% pamut
  • Töltete: antiallergén poliészter szál gyógynövényekkel keverve

Gyógynövény-tartalmára való tekintettel a párna nem mosható! Felületének tisztán tartására használjunk hagyományos párnahuzatot (a huzat a párna hatását nem befolyásolja), egyéb tisztításra pedig nincs szükség, a párnában lévő gyógynövények hatóanyag-tartalma ugyanis az atkákat eleve távol tartja.

hyperaktivitás esetén párna

A párnában lévő gyógynövények 6 hónapig őrzik meg hatóanyag-tartalmukat, vagyis a párnát elég félévente cserélni.
Minden kedves ADHD-s betegnek nyugodt alvást és minél hosszabb tünetmentes időszakokat kívánunk!

Egyszerű megoldás gyógyszerek és mellékhatások nélkül!