A vakációra, illetve a szünetre természetesen időnként mindenkinek szüksége van. A többség úgy várja a szabadságot, mint egy égi csodát. Ettől függetlenül persze sokan így sem képesek kikapcsolni és levezetni a feszültséget. Érthető, hiszen a fokozott munkatempó, a mindennapi rutin ezt jelentősen megnehezíti. Ha azonban a stressz állandósul, a szervezet végül egyre komolyabb betegségekkel néz szembe. Épp ezért ma már számtalan kutatás foglalkozik azzal, hogy mennyi, illetve milyen minőségű pihenésre van szükség ahhoz, hogy az emberek egészségi állapota gyógyszerek nélkül is javulni kezdjen.
A nyári vakáció kulcskérdés, mivel évtizedek óta ettől reméljük a feltöltődést. Azt már tudjuk, hogy ahhoz, hogy egyáltalán élvezni tudjuk a megérdemelt szabadságot és áthangolódjunk, minimum 2-3 nap szükséges. Arról viszont, hogy így egyáltalán van-e értelme egy-egy hét, esetleg pusztán pár nap kikapcsolódásnak már megoszlanak a vélemények.
Abban valamennyi orvos egyetért, hogy a vakáció hasznos, sőt hosszú távon csökkenti a szív és érrendszeri betegségek, főként az infarktus kialakulásának kockázatát. Ehhez viszont fontos a kikapcsolódás rendszeres ismétlése.
Egy vizsgálat során több száz ember vakáció előtti, alatti és utáni állapotát kísérték figyelemmel. Az eredmények tanulsága szerint, minden személynél egyöntetűen ugyanaz a hangulatgörbe rajzolódik ki. A nyaralás első pár napjában a kedvünk felfelé ível, majd az utolsó pár napban, ugyanolyan ütemben, meglehetősen meredeken lefelé. Ez a közérzetünkre is épp úgy igaz. A stressz csak akkor kezd csökkenni, mikor már közel van az elutazás időpontja, de már napokkal a hazaérkezésünk előtt visszatér.
Kivétel nélkül mindenkit nyomaszt az üdülése végén, hogy újra beindul a mókuskerék. Ám még ettől is meglepőbb, hogy az a parányi jókedv és egészség, amit magunkra öltöttünk a szabadság alatt, néhány nap alatt szertefoszlik. Külön kutatásokkal igazolták, hogy az aki 3-5 napot tölt távol pont olyan hamar lesz ismét feszült, mint az aki 23 napig üdült. A stressz szintje ugyanarra az értékre áll vissza szinte kivétel nélkül mindenkinek.
Egy pedagógusokkal készített felmérés igazolta, hogy a megoldás egyszerű. Abban az esetben ugyanis, mikor a tavaszi szünet után a tanárok úgy tértek vissza, hogy előtte nem hagytak hátra túl sok teendőt, illetve a hét során apró szüneteket, sétát és beszélgetést iktattak be, a hangulatuk egészen sokáig jó maradt. Csökkent a stressz és javulást tapasztaltak az egészségi állapotukban. Ráadásul így a diákokkal való kapcsolatuk is pozitív irányban változott, ami ismét csökkentette a feszültséget.
Az orvosok azt javasolják, hogy az üdülést alaposan tervezzük meg és amennyiben lehetséges inkább többször töltsünk pár napot valahol, akár otthon, mint egyszerre két hetet. A legfontosabb teendőinket intézzük el és amennyiben lehetséges kapcsoljuk ki még a telefont is. Amikor visszatérünk ne feledkezzünk el a megszerzett pozitív élményekről és amikor csak lehet szánjunk egy kis időt magunkra és a párunkra, családunkra.
A vakációt pedig tegyük még megnyugtatóbbá egy stresszoldó párnával. Ez garantáltan segíti az elalvást és a zavaró gondolatok elűzését. A gyógynövények erejével, természetes módon lazít el bennünket és lehetővé teszi, hogy már az első használat alatt valóban pihenhessünk.