Gyakori, sőt egyre gyakoribb jelenség, hogy az emberek képtelenek élvezni a szabadságukat és a nyaralást. Ez már önmagában sem normális, de sok esetben egyéb kellemetlen panaszok is társulnak hozzá. Szűnni nem akaró fejfájás, kaparó torok, orrfolyás, esetleg hőemelkedés. Számunkra talán furcsa, de külföldön évek óta beszédtéma, hogy ezt bizony az üdülési stressz okozza.
Az üdülési stresszről (leisure sickness), vagy másnéven szabadságbetegségről, elsőként holland pszichológusok számoltak be. (Bár aki alaposan utánanéz magyar vonatkozásokat is talál, Selye János stresszkutatásai révén). A fogalom maga valóban betegséget takar és sokkal komolyabb, mint ahogy elsőre hangzik.
A mai túlhajszolt, kifejezetten munkaorientált világban rengeteg ember küzd a feszültséggel. Vannak viszont, akik olyannyira hozzászoknak a túlságosan gyors tempóhoz, hogy képtelenek leállni. Néhány cikkben már említettük, hogy egy átlagos embernek is szüksége van 3 napra, hogy a szervezete pihenő fázisba lépjen.
Azok viszont, akik hosszútávon állandó stresszben, túlfűtötten élik meg a mindennapokat, tulajdonképpen adrenalin függővé válnak és képtelenek lazítani. Még mielőtt bárki is félreértené, itt sajnos nem az állandóan pozitív élményeket, veszélyes, de élvezetes kalandokat kereső különös figurákról van szó. Az adrenalin függés ebben az esetben kifejezetten a negatív élményekről, illetve az azoktól való félelemről szól.
Nagyon sok az olyan maximalista ember, aki azért viszi állandóan túlzásba a munkát, mert túlságosan kritikus önmagával szemben. Teljesítménykényszeres, mert fél, mint egy gyerek a suliban. Attól tart, ha valamit elront kirúgják, vagy mindenét elveszíti. Ez a rettegés ugyanaz az állapot, mint mikor valaki hirtelen megijed egy vicsorgó kutyától, vagy gyorsan száguldó autótól.
A test ilyenkor felkészülve a veszélyre adrenalint és kortizolt termel. Előbbi megemeli a pulzust, a fokozott vérellátástól megfeszülnek az izmok és lehetőségünk nyílik a menekülésre. Utóbbi, vagyis a kortizol pedig előállítja az ehhez szükséges energiát, felszabadítja a vérben a cukrokat. Mindkét hormonra nagy szükségünk van, de csak bizonyos helyzetekben. Azok viszont, akik állandó stresszben tudnak csak létezni, túlságosan sokat használnak el belőlük.
A két hormon végül két nagyon káros folyamatot indít be. Az állandó adrenalin termelés miatt, az izmaink is egyfolytában ugrásra készen állnak, felborul a keringésük és végül hosszú távon legyengülnek. Ilyenkor jönnek a különböző ízületi panaszok, a kar, a derék és lábfájás. Ennél még rosszabb, hogy a kortizol szintje csak lassabban csökken le, ráadásul nehezebben termelődik. A mellékvesében a „raktár” egy idő után kiapad és kortizol hiány áll be. Mivel ennek a hormonnak fontos szerepe van a gyulladáscsökkentésben, így a hiány miatt a szervezet immunrendszere nagyon hamar legyengül.
Magyarul a pihenést a testünk előbb-utóbb már képtelen kezelni és jönnek a megfázáshoz hasonló tünetek, emellett pedig az ingerlékenység, sőt egyes esetekben a depresszió. A legkellemetlenebb, hogy mindezt a nyaralás, a várva várt szabadság idején éli át a beteg.
A normális állapot eléréséhez a stresszes időszakoknak és pihenésnek gyakrabban kellene váltaniuk egymást. Ez manapság nehezen megvalósítható, de érdemes törekedni rá. A legjobb megoldás, ha az állandóan pörgő, túlfűtött és terhelt emberek, az aktív pihenést választják. Nem kell vad dolgokra gondolni, elég ha rendszeressé válik valamilyen mozgásforma. Kezdetben heti egyszeri futás, biciklizés, kemény dióknál a séta. Ez valóban segíthet levezetni a felgyülemlett stressz egy részét és rengeteg terhet vesz le az izmokról is.
Mindezek mellett érdemes kipróbálni a stresszoldó párnát! Ez a kiváló magyar termék a gyógynövények erejével lazítja el az egész testünket. Már az első használat során, ahogy az illóolajok bejutnak a légutakba, tapasztalni fogjuk, hogy elkezdünk megnyugodni. Nagyon hamar elalszunk és reggel kipihenten ébredünk. Rendszeres használata valódi gyógyír a stresszre.