Az őszi-téli időszakban, ha lehet, még stresszesebbek vagyunk, mint máskor. Nem csak a munka és a család terhel minket, de nyomasztóan hat ránk az időjárás és a sötétség. Most, hogy jönnek az ünnepek és még több dolgunk van, fontos, hogy a hiányzó vitaminokat és hormonokat pótolni tudjuk. Talán furcsa, de jó alkalom erre a Mikulás, mert egy kis csoki ugyanis nekünk sem árt!
Korai sötétség!
A korai sötétség két stresszkezelő hormon termelését is befolyásolja. Egyrészt kevesebb szerotonin keletkezik, ami egyfajta boldogság hormon is. Másrészt viszont nő a melatonin szintünk. Ugyan a melatonin szintén nagy szerepet játszik abban, hogy a megfelelő módon kezeljük a feszültséget és főként az éjszakai mélyalvás alatt termelődik, de a sötétség is hatással van rá.
Ez azt jelenti, hogy kis mennyiségben már napnyugta után is megjelenik. Ennek köszönhető, hogy sokkal hamarabb kezdjük fáradtnak érezni magunkat. Ha e mellé nem pótoljuk valahogy a szerotonint is, akkor egyre nehezebben küzdünk meg a stresszel. Ezen kívül hiába a melatonin, az alvásunk sem lesz kielégítő, így újabb és újabb szükséges hormonok és vitaminok szintje csökken a szervezetünkben. Egyszerűen fogalmazva lemerülnek az elemek.
Csoki és a hormonok!
A csokoládénak, illetve a benne lévő kakaónak kétfajta boldogság hormont is tulajdonítanak. Az egyik az endorfin, a másik pedig a szerotonin.Az endorfin kapcsán egyelőre megoszlanak a vélemények. A hormonhoz a feniletalimin nevű vegyületet kapcsolják, mely valóban megtalálható a kakaóban. Vizsgálatok igazolták, hogy mind a hiperaktív, mind a depressziós személyek szervezetében, a megszokottnál alacsonyabb a feniletalimin. Ugyanakkor egyes kutatók szerint a csoki még azelőtt lebomlik a gyomorban, hogy a vegyület felszívódhatna.
Más szakemberek viszont esküdni mernének rá, hogy ez a feltevés helytelen. Szerintük a csoki igenis beindít egyfajta béta-endorfin kiválasztást. Úgy vélik, pontosan a jutalomközpont aktivitása miatt szeretjük meg olyan korán ezt az édességet. Bizonyos kutatók már a csokoládé illatának is nagy jelentőséget tulajdonítanak, kifejezetten ajánlják is.
A csokival kapcsolatos vizsgálatok a vélemény különbségek miatt jelenleg is zajlanak. Azt azonban már mindkét fél elismeri, hogy a másik boldogság hormon, a szerotonin szintje valóban megugrik a csoki fogyasztása után.
Lepjük meg magunkat is egy kis csokival!
Az előbbiekből már kiderül, hogy egy kis adag csoki bizony hatásos fegyver a stressz ellen. Pusztán két dologra kell ügyelni. Az egyik a mérték, a másik pedig a minőség. A mértéktelen, nagy mennyiségű csoki fogyasztása természetesen hosszú távon káros, hiszen megemeli a vércukorszintet. Bár megjegyzendő, hogy új elméletek szerint pont ezért, étkezés előtt fogyasztva, egy kis darab a fogyás is segítheti. Amit mindenképp szem előtt kell tartanunk az, hogy minél magasabb kakaó tartalmú csokoládét válasszunk. Nem feltétlenül a legmárkásabb, legnagyobb szeletet, de legalább 35%-os kakaó szárazanyag-tartalom feletti terméket. Aki bírja a keserűbb csokikat, még jobban jár. Tisztulnak az erei és a bőre is szépül.
Ahhoz, hogy a stresszt valóban megszüntessük és hosszú távra is biztosítsuk a megfelelő hormon szinteket, leginkább az alvásunkra kell ügyelnünk. Ebben nyújt segítséget a stresszoldó párna!A stresszoldó párna, olyan speciális és kiváló minőségű gyógynövényeket tartalmaz, melyek lehetővé teszik, hogy valóban végigaludjuk az éjszakát. Csak ráfekszünk, belélegezzük a kellemes illatokat és azonnal ellazulunk. Nincs több váratlan ébredés és forgolódás! A stresszoldó párna garantálja a nyugodt, pihentető alvást és a könnyebb ébredést.