Idén július végén már megjelentek a parlagfű pollenek a levegőben, koncentrációjuk azonban csak augusztussal kezdett lassú emelkedésbe.
Augusztus első hetében már az ország több pontján is magas értékeket mértek és érvénybe lépett az I. fokú parlagfű pollenriasztás.
A változékony időjárás hatására azokon a helyeken ahol esőzések voltak, az allergiások alacsony-közepes pollen koncentrációval, míg az eső által elkerült területeken magas értékeket számolhattak. Jelenleg a parlagfű a virágzása legelején áll. A júliusban jellemző szórványos esőzések előnyösen hatottak a parlagfű növekedésére, így jelentős mértékű virágzásra kell számítani az idén.
Az allergiásoknak magas pollenkoncentráció esetén már számolniuk kell a tünetek megjelenésére, illetve erősödésére, mint: tüsszögés, vizes orrfolyás, orrviszketés, orrdugulás (és emiatt alvászavarok), garatviszketés, fülviszketés, könnyezés, szemviszketés, “piros szem” (kötőhártya-gyulladás), szem-fáradékonyság, fáradtság- és levertség- érzet, nagyobb alvás igény, számolva a gyógyszerek különböző esetleges mellékhatásaival is.
Az allergia okozta orrdugulás, orrfolyás, orrcseppek és orrspray-k nélkül is leküzdhető. Az orrdugulás elleni párnalap már 6 hónapos kortól használható, percek alatt és mellékhatások nélkül szünteti meg az orrdugulást, orrfolyást. A felnőttek a nagyobb dózis tartalmú 2 az 1-ben allergiások részére gyártott párnánkkal védekezhetnek az allergia okozta orrdugulás ellen. Megkönnyíthetik éjszakájukat és jobbá tehetik alvásukat.