Bölcsi és ovi kezdéskor nagyon gyakori látvány a pityergő kisgyermek, illetve a pityergő anyuka is. Ne is csodálkozzunk rajta, hiszen ez az első komoly elválás a családi fészektől. Ilyenkor alakul ki a szeparációs szorongás, a szeretett személy elvesztésétől való félelem. szeparációs szorongás Azokban a családokban, ahol a gyerekek már töltöttek el pár napot távol a szülőktől, pl. nagyszülőknél, sokkal könnyebben megy a bölcsi és ovikezdés. A szülő és a gyerek is sokkal lazábban éli meg ezeket a pillanatokat. beszoktatási idő stresszmentesen Nagyon fontos, hogy már jóval a beszoktatási idő előtt lelkesen és pozitívan beszéljünk a gyermekünknek az új helyről, ahol a napjait el fogja tölteni. Soha ne ijesztgessük a bölcsivel és ovival. Meséljünk neki szép élményeket a mi időnkből. Meséljük el mennyi új kis barátunk lett, mennyit játszottunk a sok új játékkal bent és az udvaron. óvodai élmények Lényeges dolog, hogy a szülők ne éreztessék a gyermekükkel a saját félelmeiket. Hiszen körültekintően választották ki a leendő bölcsit vagy ovit, megismerkedtek az ottani pedagógusokkal, tehát nyugodjanak meg, minden rendben lesz, és ne vigyék át a félelmeiket a gyermekekre. Sokszor mindent igyekszünk jól csinálni és mégis kialakul a gyermekekben egyfajta szorongás és stressz. Ennek oka nagyon sok minden lehet. Már a változás tudata is előidézheti, milyen lesz az új hely kik lesznek ott, hogy fognak játszani, milyen ruhában lesznek, mit fognak enni……, illetve ha túl nagy elvárásunk, és nem figyelünk kellően a gyermekünk problémáira. Ez a szorongás és stressz néha jelentkezhet fejfájásban, hasfájásban, hasmenésben, enyhébb rosszul létekben, súlyosabb esetben fulladásban is, ami mögött nincs semmilyen más betegség a háttérben. A szeparációs szorongás tünetei lehetnek még az agresszivitás, a körömrágás, szótlanság, verejtékezés, ágybavizelés és az alvászavar. körömrágás és storongás Az alvászavar jelei ritkábban alvajárásban jelentkeznek. alvászavar-alvajárás Leggyakrabban lidérces rémálmok jelentkeznek a gyermekeknél a napközben őket ért szorongás és stressz újbóli átélése miatt. rémálmok gyerekeknél Az Insomnia a krónikus álmatlanság: ha a gyerek rendszeresen képtelen elaludni és gyakran hajnalig csak fekszik az ágyban, vagy ha elalszik, de több alkalommal is felébred és nehezen tud visszaaludni. Ez igen komoly lelki konfliktus jele. krónikus álmatlanság Ezért nagyon fontos, hogy mindig beszélgessünk a gyermekünkkel, figyeljünk rá és a kis problémájára, mert ha nem figyelünk ebből lesznek a későbbi nagyobb bajok. Este lefekvéskor meséljünk neki, és tegyünk a párnácskájába egy nyugtató stressz oldó párnalapocskát, ami biztosítja neki a szép álmokat, hogy nyugodtam végigaludja az éjszakát.  kiegyensúlyozott alvás gyerekeknél Így reggel kipihenten ébred a gyermekünk, és az egész család is. Boldogan, kiegyensúlyozottan indulunk neki az új nap új megpróbáltatásainak.

A termékképre kattintva részletesebben megismerheted és megrendelheted a terméket.

Nyugtató, stresszoldó párnalapocska bölcsődéseknek és óvodásoknak

Oszd meg barátoddal a bejegyzést és segítsd, hogy jobban teljenek az éjszakái.