Nagyon korán megtanuljuk, hogy a vitaminok mennyire fontosak és hogy mely fajtájuk miért is felel. A D-vitamint például a leggyakrabban a csontokkal kapcsolják össze. Az új kutatások azonban bebizonyították, hogy az immunrendszerünk és az idegrendszerünk ugyanolyan sokat köszönhet neki. Ennek ellenére sajnos épp úgy megfeledkezünk róla, mint a többiről.
A tél elmúltával minden ötödik ember vitaminhiánnyal küzd. A magyar lakosság 94%-ának szüksége lenne D-vitamin pótlásra. Egyes becslések szerint, ha mindenki megkapná a megfelelő mennyiséget, az átlagéletkor 2-3 évet emelkedne. Ezen kívül kevesebb lenne a csonttöréses páciens és ami még érdekesebb 78%-al csökkenne a cukorbetegség a gyermekek körében, valamint erősebb lenne az idegrendszerük.
Egy kutatás során a tudósok a kismamák, illetve a kisbabák D-vitamin szintjét vizsgálták. A köldöki vérből kimutatható vitamin szint érdekes eredményeket hozott.
Összesen 1233 gyermeket kísértek figyelemmel három éven keresztül. Kiderült, hogy ahol az anyuka vérében normális mértékben volt jelen a D-vitamin, de legalábbis elérte a 25ng/ml-t, ott a gyermekek sokkal kisebb mértékben mutatták az ADHD (figyelem- és hiperaktivitászavar) jeleit. Mivel a vizsgált gyermekek még kicsik voltak, ezt egyelőre kérdőívek sorával sikerült csak megállapítani, így a tudósok azt tervezik, hogy 18 éves korukig követik majd a babák és mamák sorsát.
Ugyan a kismamák figyelmét rendszeresen felhívják a helyes táplálkozás szükségességére és a megszületett babáknak is felírják a D-vitamin cseppet, ezt sokan mégsem veszik elég komolyan. Ráadásul az esetek többségében az idézőjelben 3 éves korig kötelező adag után rengeteg szülő megfeledkezik a D-vitaminról. Az emberek többsége mindössze 10ng/ml D-vitaminnal rendelkezik, a szükséges 25-30 ng/ml helyett és ebbe sajnos egyre több gyermek is beleesik.
Persze adott a válasz, hogy tavasztól-őszig mindenki menjen ki a napra és töltődjön fel. Ez nemcsak azért nehézkes, mert egyre erősebbek a káros UV sugarak és nagyon könnyen leégünk, de a szükséges sugarakat is egyre inkább elzárja a szennyezett levegő. Pont a túlzottan koszos, sötét „ég” miatt alakult ki annak idején az ipari forradalom hatására az angolkór.
Helyes táplálkozással szerencsére sokat tehetünk az egészségünkért. A D-vitamint bevihetjük, hallal, csirkemájjal, tojással és különböző tejtermékekkel. Ez azért is fontos, mert a szervezet a D-vitamin segítségével kezeli az oxidatív stresszt és a gyulladásos folyamatokat. A különböző szorongással küzdő személyeknek is gyakran javasolják, hogy szedjenek D-vitamint és töltsenek minél több időt a szabadban. Érthető, hiszen az idegrendszer helyes működéséhez és gyógyulásához szükséges ez a fajta feltöltődés is.
Az aki a megfelelő minőségű ételekhez nehezebben jut hozzá, vagy nem kedveli őket, választhatja a D-vitamin cseppeket. Ezek különféle árkategóriában kaphatók és nagyon kevés is elég belőlük, mivel a D-vitamin zsírban oldódik, vagyis a szervezet képes elraktározni. A túladagolás természetesen itt is ártalmas, de szerencsére ezt nehéz elérni.
Az, aki rendszeresen levert, ideges, szorong, vagy épp nagyon könnyen beteg, mindenképp próbálja meg emelni a D-vitamin szintjét. Ezen kívül ügyeljen a pihenésre is. Ebben remek társ még a gyermekeknek is, a nyugtató hatású stresszoldó párna.
Kellemes illatú gyógynövényekkel van töltve, melyek illóolajai már az első használat során gondoskodnak az ellazulásról. Nincs többé éjszakai ébredés, hánykolódás az ágyon, csak nyugodt alvás. A stresszoldó párna valóban oldja a stresszt és lehetővé teszi a szervezet számára, hogy regenerálódjon.