Nemrég 18.500 személyt vizsgáltak meg, akik 1987 és 1997 között születtek, hogy kiderítsék, vajon mi lehet az összefüggés a figyelemzavar, a jogosítvány megszerzése és a karambolok gyakorisága között. Az említett 18.500 páciensből közel 2.500 szenvedett figyelemzavarban.
További kutatásokat is végeztek, amelybe már olyan tényezőket is bevontak, mint a sofőr neme és életkora a vezetői engedély megszerzésének évében, a kutatók pedig arra jutottak, hogy az autóbalesetek veszélye leginkább a korai vezetés éveiben áll fenn, kortól vagy nemtől függetlenül. A tudósok jelenleg a figyelemzavarban szenvedő fiatalok oktatásának és képzésének fejlesztésén dolgoznak.
Az újabb kutatások szerint a megfelelő gyógyszerszedés csökkentheti az ADHD-s fiatalok közötti autóbalesetek kockázatát. Mindössze azonban a figyelemzavaros sofőrök 12%-ának írtak fel gyógyszereket a jogosítványszerzés előtti 30 napban. Az ADHD-s fiatal sofőrök balesetének kockázatát egyéb tényezők is növelik. Ilyenek a figyelmetlenség, a koncentrációhány, az impulzivitás és az érzelmi problémák.
Egyelőre az orvosi segítség tűnik a legjobb megoldásnak a figyelemzavaros fiatalok számára, így a tudósok azt szorgalmazzák, hogy a tinédzserkorban járó, leendő ADHD-s sofőrök fejlesszék a kommunikációs képességeiket, próbáljanak uralkodni az indulataikon, és csiszoljanak az összpontosítási készségeiken, valamint vegyék igénybe viselkedéspszichológus segítségét.
A hiperaktivitás csökkentésében megfelelő segítséget nyújt a Herbafill hiperaktivitás esetén párna, amely az alvás minőségének javításával orvosolja a figyelem- és koncentrációhiányt, az ingerlékenységet és az állandó mozgást. Gyógynövényeket tartalmazó párnánk illóanyagainak belélegzésével jobban alszunk, kipihentebben ébredünk, és jobban oda tudunk figyelni a munkánkra.
Bővebb információk a párnáról a képre kattintva érhetők el!