Érthető módon az ADHD (figyelem- és hiperaktivitászavar) szinte kizárólag negatívumként kerül szóba. Általában egy-egy gyermek eltérő viselkedésekor hallunk róla először. Ők sokszor képtelenek egy helyben maradni, nem tudnak úgy koncentrálni, ahogy elvárják tőlük, egész egyszerűen mások, mint a társaik. Egy újonnan megjelent tanulmány viszont egészen más megvilágításba helyezi a dolgot, hiszen kiderült, hogy számtalan olyan sikeres ember akiről nem is gondolnánk ADHD-s. Hiperaktív gyerekekből sikeres felnőttek lehetnek Egy amerikai egyetem professzora 14 ADHD-val küzdő felnőttet kérdezett az életéről. Kivétel nélkül mindegyikük valamilyen önálló vállalkozásból élt. Mikor megkérdezték őket, hogy ennek mi az oka, a válasz az unalom volt. Egyszerűen nem kötötte le őket az előző munkájuk, nem tudtak koncentrálni az adott feladatra. Amikor azonban ők dönthettek arról, mit is csináljanak, elkezdtek egyre jobban teljesíteni. Akadt olyan ADHD-s hölgy, aki néhány év alatt 250 új terméket dobott piacra. Míg számtalan ember megbénul egy jelentős téttel járó találkozástól, addig ők félelem nélkül kötik meg a szükséges kapcsolatokat. Az ADHD-s felnőttek nagyon gyakran és nagyon könnyen szinte semmivel sem törődve vállalják a kockázatokat. Nem riadnak meg az új kihívásoktól, ha valami érdekli őket, elképesztően nagy lendülettel vetik bele magukat. Az úgy nevezett hiperfókusz jellemző rájuk, ami azt jelenti, hogy már-már zavarba ejtően képesek olyan dologra koncentrálni, hosszú időn keresztül, ami valóban fontos a számukra. Jelentős szaktudásra tesznek szert az adott területen és nagyon sokszor versenyelőnyhöz is jutnak. Az átlagostól eltérő, sokkal nagyobb energiájuk egyszerűen átsegíti őket a nehéz helyzeteken. Voltak ugyan, akik a túl nagy kockázat miatt olykor ”elbuktak”, de erről sem csüggedve nyilatkoztak. Az egyetlen, amit igazi nehézségként élnek meg az a rutin. Folyamatosan újabb és újabb ingereket keresnek és a legtöbben utálják a könyvelést. Hiperfókusz-hosszú időn keresztül koncentrálni fontos dologra A kutatás tehát rámutatott, hogy az ADHD nem minden esetben gond, sőt. Aki megfelelően aknázza ki a tulajdonságait, nagyon jól járhat. Ez persze függ az ADHD intenzitásától, de tény hogy sokszor ez az állapot megtestesíti az ideális vállalkozót. Az, amit önmagukról képtelenek voltak megállapítani, az az életmódjuk egészségtelensége. A hiperfókusz miatt egy-egy dologba hajlamosak annyira belevetni magukat, hogy hetekig elmarad egy kiadós alvás és normális étkezés. Így persze a kor előrehaladtával egyre több egészségi problémával néznek szembe. Aki tudja magáról hogy ADHD-s, vagy épp gyermekét érinti a „betegség”, néhány egyszerűbb dologgal is sokat tehet a negatívumok kiküszöböléséért. Tartson néha egy megfelelő diétát és legalább az étkezést és az alvást próbálja meg azonos időpontokban végezni. A pihenést semmiképp sem szabad félvállról venni, mivel az egész szervezetnek és agynak is szüksége van a szünetre. Remek megoldás erre a stresszoldó párna, mely a gyógynövények segítségével lazítja el a testet. Ahogy ráfekszünk, az illóolajokat belélegezve azok azonnal bejutnak a szervezetbe és mi elalszunk. Nem pörögnek tovább a gondolatok, nincs több éjszakai hánykolódás, csak igazi alvás. stressz, kimerültség, idegesség esetén párna